Volt már olyan, hogy felrobbant egy WC, de önnek nem kell ettől tartania

Számos városi legenda, történet mesél arról, hogy a magán könnyíteni kívánó áldozatra egyszerűen rárobbant a WC kagyló. Sajnos nem mindegyik ilyen sztori mese.

Nem csak legenda, már volt rá precedens

Még 2013-ban történt az eset, hogy egy brooklyni férfi le akarta ellenőrizni, hogy van-e már vízszolgáltatás, vagy még mindig szünetel. Ezt úgy próbálta kideríteni, hogy lehúzta a WC-t. Megnyomta az öblítő gombot, a WC pedig az arcába robbant, de úgy, hogy a kórházban harminc öltéssel kellett összehúzni azt a sebet, amit egy, a szétrobbanó WC-csészéből kicsapódó porcelánszilánk okozott. Egy másik, 2015-ös eset Kína egyik városában történt – erről a hazai sajtó is beszámolt. A Hupej nevű település egyik karaoke bárjának WC-je szó szerint darabokra robbant egy szerencsétlen, éppen pisilő nő alatt. A tudósítások szerint a nő nemiszervébe egy 7 cm-es porcelánszilán vájódott, amit egy háromórás sebészeti beavatkozással tudtak csak az orvosok eltávolítani. A nőt három napig tartották az intenzíven, szerencsére három nap után stabilizálódott az állapota.

Megtörténhet, de nem fog

A felsorolt két megdöbbentő eseten kívül többször előfordult már, hogy felrobbant egy toalett. Egy washingtoni hivatalban például rögtön kettő is, amire született magyarázat. Az elmélet szerint a brooklyni és a washingtoni és brooklyni WC-k azért robbantak fel, mert a lefolyócsőbe a vízszolgáltatás szünetelése alatt nagymennyiségű levegő kerülhetett a valószínűleg sérült csővezetéken keresztül. Amikor a brooklyni férfi úgy döntött, hogy lehúzza a WC-t, a lefolyóba áramló, a tartályból nagy nyomással távozó víz ütközött a beszorult levegővel, ami akkora túlnyomást hozott létre a csőben, hogy az egyszerűen szétrobbantott a WC-csészét. A teória hihető, elképzelhető, ám nem kell megijedni, mert annak, hogy az ön WC-jében is ekkora túlnyomás keletkezzen, nagyon kevés a valószínűsége, mivel a megfelelő körülmények kialakulásához szükséges feltételek esélye jó, ha egy a 100 millióhoz.